Mi az a "Futóbarát"?
Mi az, hogy „Futóbarát” hotel?
A Hőforrás Üdülőszövetkezet és Hotel fekvéséből adódóan nem tipikus belvárosi szálloda. A Hőforrás épületegyüttese 5 hektáron terül el, amelyből egy hektárt az épületek fednek le, 4 hektár azonban fákkal, virágokkal és bokrokkal tagolt park. Ez a zöldterület, kerítésen belül is lehetőséget biztosít mindenféle mozgásos tevékenységre. A kapun kilépve 150 méterre már a városon keresztül folyó Élővíz-csatorna partján találjuk magunkat. Erről a kis gátról indulva a város irányába felfedezhetjük a belvárost, míg kifelé indulva 1300 méterre már a Körös folyó gátján, a gyulai duzzasztónál vagyunk. A gáton aztán akár a szanazugi szabadstrandig is el lehet jutni, ahol lehetőség van kajakozni, csónakázni vagy hajókázni is. Egy szó mint száz, rengeteg útvonal adott, ami mind a túrázók, mind a futók és kerékpárosok számára járható.
A Hőforrás adottságait felismerve bővítette szolgáltatásait, kihasználva elhelyezkedését több rövidebb-hosszabb túraútvonal térképet készített. Az útvonalak kialakításánál a szerkesztők figyelembe vették, hogy azok a gyalogos-, a futó-, és a kerékpáros turisták számára is élvezhetőek legyenek. Minden útvonal a Hőforrás kapujától indul és térkép, fényképek és szöveges leírás is tartozik hozzá, így az útra indulók előre pontos képet kaphatnak arról, mi vár rájuk. Egyes útvonalak akciókamerával rögzített videóját is megtekinthetik az érdeklődők a szálloda honlapján.
Július elejétől heti kétszer közös futást tartunk vendégeink részére. A tempót és a távot mindig a résztvevők igényeinek figyelembe vételével alakítjuk.
A szállodánkban megszálló vendégek részére több fajta ingyenes sportolási lehetőség áll rendelkezésre (aquafitness, tenisz, pingpong, petanque).
A Hőforrásban kerékpár is bérelhető, de akik drágább kerékpárjukat magukkal hozzák a nyaralásra ingyenesen elhelyezhetik azt a zárt kerékpártárolóban.
A fáradt vagy sérült izmok regenerálására masszázs, kineziotape kezelés vehető igénybe. Gyógymedencénk vize /hasonlóan a gyulai Várfürdőjéhez/ alkáli-hidrogénkarbonátos, amely alkalmas a mozgásszervi megbetegedésekkel együtt járó panaszok enyhítésére, valamint a csonttörések, balesetek utáni rehabilitáció kiegészítésére.
A Hőforrás Hotel célja, hogy nyaralás alatt is lehetőséget biztosítson vendégeinek a sportos életmódra. A vezetőség bízik benne, hogy a futás szerelmesei jó szívvel fogadják Magyarországon úttörő projektjüket és sokan foglalnak maguknak szállást a Hőforrásban.