Futóútvonal képes leírások
Élővíz-csatorna mentén a várhoz
Gyula a Fehér-Körös egykori árterületén fekszik. A vár építésének idején a környék mocsaras terület volt. Szerencsére, a ma élők számára a folyószabályozásnak, és a modern kor vívmányainak köszönhetően könnyen megközelíthető a vár. A Hőforrás kapuján kilépve jobbra majd néhány méter után szintén jobbra fordulva már irányba is vagyunk a vár felé. Az Élővíz-csatornába folyó kis ér hídján átkelve, majd jobbra tartva haladunk át az Élővíz felett, így a csatorna jobb partján a Halász soron kezdhetjük meg utunkat. Az utca végén (negyedik útkereszteződés) jobbra fordulunk, az Akácos utcára majd kb. 200 méter múlva balra fordulva jutunk a Tiborc utcára. A jobb oldalon haladva hamarosan meglátjuk a játszóteret. A sétányon elmegyünk a játszótér mellett és elérjük a vár előtti csónakázó tavat, mely az egykori vizesárok helyén áll. Innen csodás panoráma nyílik az egykori Magyar Királyság alföldi vidékeinek egyetlen, épen megmaradt síkvidéki gótikus téglavárára, amely a 16. század meghatározó végvára volt az országnak. Jobbra fordulva rátérünk a vár felé vezető sétányra, s hamarosan eljutunk a vár előtti lovas-szoborig. A tó körüli kavicsos sétányon (kb. 400 méter egy kör) sok gyulai és turista is szívesen rója kocogva köreit, de a helyi futóedzők is szívesen erősítik itt tanítványaikat. A vár előtti teret, vagy a tavat igény szerinti alkalommal megkerülve, kellően fáradtan indulhatunk vissza azon az útvonalon, amelyen ide értünk.
„Duzzasztó néző” gát kör
Gyula Magyarország legmélyebben fekvő területén, nyolcvannyolc méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Az itt folyó Fehér- és a Fekete-Körös hazánk legtisztább vízű folyói közé tartozik. Akik szeretnek a természetben barangolni, a Hőforrás Hotel kapujától 400 méternyire már a Fehér-Körösből leágazó Élővíz-csatorna mentén haladhatunk az ártéri erdő szélén kialakított kavicsos túraútvonalon. Nagyjából egy kilométer után a kavicsos út véget ér és kb. 150 méter után a füves útról jobbra fordulva, a két oldalt erdővel szegélyezett földúton haladhatunk tovább. Ez a sűrűbb, erdős, esős időben nehezebben járható rész azonban nem hosszú, hamar elénk tárul a Fehér-Körös nagy gátja. Itt aszfaltos feljárón lehet feljutni a duzzasztó létesítményéhez. Az egykori tűs gát helyére épített tömlős gát a folyó két partja között a vízbe engedett 25 méteres gumitömlő, amelyet szükség esetén feltöltenek vízzel, így zárva el a víz útját. A duzzasztó megtekintését követően a folyó sodrásirányával megegyező irányba (balra) folytatjuk utunkat a gáton, nagyjából 2,5 km hosszan, míg el nem érjük a Gyuláról kivezető közúti hidat. A gát általában jól járható, kemény, földes talaján rendszerint sokan futnak és kerékpároznak. A gátról balra lekanyarodva aszfaltos kerékpárúton vagy a járdán indulhatunk vissza a Hőforrás felé. Ha időközben megszomjaztunk, a gáttól kb. 400 méternyire elérünk egy ivókutat, ahonnan feltankolhatunk egy kis „Kékkúti ásványvízzel”, ahogy azt a gyulaiak viccesen nevezik. Nagyjából további 1 km után elérünk egy nagyobb útelágazást, itt pici emelkedő után balra fordulunk és a kis gáton folytatjuk utunkat. Az első útelágazásnál jobbra, a fák között egy szabadtéri kondiparkot találunk. Ha még érzünk magunkban erőt kipróbálhatjuk ezeket az eszközöket is. Ha már elég fáradtak vagyunk, a gáton tovább menve, a halastavak mellett lassan elérünk a Hőforrás melletti hídig, amellyel már utunk elején is találkoztunk. Innen már csak néhány száz méter és ismét a Hőforrásban vagyunk. Jó idő esetén, egy rövid zuhany után a medencékben kellemesen kipihenhetjük kalandunkat.
Az útvonal hossza: kb. 7,8 km
Nehézségi szint: közepes
Terepviszonyok: vegyes (aszfalt, kavicsos, földút)